Maga a természetalapú megoldások fogalmát életre hívó Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint is a mezőgazdaság a legfontosabb kérdés és egyben a legnagyobb lehetőség a természetalapú megoldások alkalmazása terén. Kérdés, hogy ha ma már tudjuk, hogy néhány év alatt meg lehet sokszorozni a termőföld mennyiségét és annak humusztartalmát egy nagyüzemi gazdaságban úgy, hogy közben kevesebb kemikáliát és gépi munkát használunk, ugyanakkor a termésátlagok sem feltétlenül romlanak, akkor miért várat magára az átállás?
Az ökológiai válság egyes jelenségei, különösen a globális éghajlatváltozás baljós árnyékában méltatlanul kevés szó esik a talajok és a talajélet globális léptékű pusztulásáról, valamint ezzel szoros összefüggésben a mezőgazdaság elkerülhetetlennek tűnő paradigmaváltásáról. De miért is olyan fontos kérdés mindez?
A Mérgezett föld című, kiváló dokumentumfilm szerint „1950-re a világ termőföld készletének a fele termesztésre alkalmatlanná vált az egyre intenzívebb mezőgazdasági technológia miatt. 2010-ig további 30 százalékot tettünk tönkre. Hazánk területének mintegy felét művelik, de a termőterület 2/3-át valamilyen, a termékenységet csökkentő talajpusztulási folyamat veszélyezteti.” Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legutóbbi jelentése szerint az aszályok, a forróság és a vízhiány az évszázad végére a termőterületek harmadán lehetetlenítik el a termelést globálisan. A talajnedvesség az európai mezőgazdasági területek közel felén csökkent lényeges mértékben az elmúlt évtizedekben (miközben a mezőgazdaság általánosságban az édesvízkészlet 70%-át használja fel és el). Az adatok alapján egyértelmű tehát, hogy a talaj eróziója és minőségének romlása is drámai mértékű, amelyet az intenzív technológia használói szerint egyre nagyobb arányú műtrágyázással lehet – egy ideig – ellensúlyozni. Mindeközben pedig egyre több embert kell(ene) élelemmel ellátni, a hőhullámokkal megspékelt történelmi aszály sok százmilliárdos (mezőgazdasági) kárral és komoly egészségügyi kockázatokkal ordított bele az arcunkba, jelenleg pedig az ellátási láncok akadozása veti fel a kérdést sok emberben: ha jelenleg az utolsó pillanatban vagyunk a talajok termőrétegének megmentése szempontjából, s a mezőgazdaság paradigmaváltása elkerülhetetlen, akkor nem éppen most van itt az idő a változásra, hogy végre egészségesebb élelmiszert állítsunk elő úgy, hogy közben a környezet állapotát is javítjuk, miközben nem mellesleg rengeteg széndioxidot kötünk meg?
A mezőgazdaság nagy mítosza, avagy szántóföld helyett termőföldet
Minden mezőgazdasági rendszer, még egy biológiailag nagyon degradált szántóföld is óhatatlanul egy komplex ökológiai rendszer, ahol minden mindennel összefügg és amelynek működését alapvetően a természeti törvények határozzák meg.
A fenti, erősen negatív trendek egyik fő okozója a nagyüzemi művelési technológia környezetpusztítása. A vegyszerek intenzív használata és a biológiai sokszínűség radikális degradálása mellett ide tartozik az ún. eketalpréteg jelensége, a felszín alatt kb. 20-30 centiméterrel található tömör vízzáró réteg kialakítása is, amely jelentős mértékben meggátolja a víz mélybe való szivárgását, s segíti a belvíz kialakulását. Az intenzív talajforgatás pedig elpusztítja a talajban élő mikroorganizmusokat, s tizedére csökkenti a termőföldben az életet. De a mélyszántás nemcsak a talajban található hihetetlen biológiai sokszínűséget és a talaj vízmegtartó képességét rombolja le: ennek hatására a humusz mértéke is radikálisan csökken a talajban, miközben a szántás során rengeteg szén-dioxid kerül a légkörbe. A növekedéshez szükséges tápanyagokat így mesterségesen kell pótolni - mondja a „rendszer”.
Pedig lehetne máshogy is csinálni. A talaj tápanyagtartalma nagymértékben a talajra kerülő szervesanyag-mennyiségétől függ. Gondoljunk csak arra, mi történik az erdőben az avarral, s mi történik a szármaradványoktól megfosztott szántóföldön. Emlékezhetünk a középiskolai órákról: a talaj humusztartalma attól függ, mennyi benne az élet (giliszták, gombák, rovarok, mikroorganizmusok), s az milyen mértékben képes lebontani a szerves anyagot és a talajszemcsékkel összekeverni azt. A probléma az, hogy a mélyszántás során a felszínhez közelebb élő, több oxigént használó mikroorganizmusok a mélybe kerülve elhalnak, míg a talaj mélyebb rétegeiben élő, az oxigénszegény környezethez alkalmazkodó társaik a felszín közelébe kerülve elszaporodnak és felhasználják a humuszt. A mélyszántás eredményeképpen a termőréteg jelentős mértékben elveszti tápanyagtartalmát, de a talaj mennyiségét is csökkentjük ezzel, ráadásul végérvényesen, hiszen elvesztve morzsás szerkezetét a talaj porrá alakul, amelyet elmos a víz és elrepít a szél.
A megoldás természetalapú
A művelési technológiák radikális átalakítása, az ún. talajkímélő mezőgazdaság térnyerése egyszerre jelent megoldást a mezőgazdaságot sújtó nagy problémákra (aszály, belvíz, erózió, a tápanyagértékek csökkenése), de klímavédelmi hatása is döbbenetesen nagy. „A Terra Genesis International (2020) definíciója szerint a „regeneratív mezőgazdaság” olyan gazdálkodási elvek és gyakorlatok rendszere, amely növeli a biológiai sokféleséget, gazdagítja a talajt, javítja a vízmegőrzést és támogatja az ökoszisztéma szolgáltatásokat. Mindeközben segít stabilizálni a hozamokat és lehetővé teszi a klímaváltozással szemben ellenálló mezőgazdasági rendszerek kialakítását” – olvasható Az agroökológia magyarországi helyzetének és szereplőinek feltérképezése című kötetben.
Az ún. talajmegújító mezőgazdaság nem, vagy csak csekély mértékben bolygatja meg a talajt, és kiemelten kezeli a párolgási veszteség csökkentése érdekében használt folyamatos talajborítást (kísérőnövényekkel, vagy mulcsozással). Ez utóbbi azért is fontos, mert a talaj a legjobb vízmegtartó: a benne található szerves anyag a saját tömegénél tízszer nagyobb mennyiségű vizet képes megtartani, ahogy erről a 2022 nyarán csúcsosodó aszályban a közvélemény is meggyőződhetett.
A talajok egészségessé alakításának egyik alapja tehát a rendkívül sokszínű talajélet visszaállítása, amely a definíció szerint egy természetalapú megoldás. Azaz egy olyan tevékenység, amely során azzal a céllal védünk-kezelünk es állítunk helyre természetes, illetve ebben az esetben az ember által már módosított ökoszisztémákat, hogy azokkal égető társadalmi-gazdasági kihívásokra találjunk választ, valamint egyszerre növeljük az emberiség alkalmazkodóképességét az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben és a biológiai sokféleséget.
Mindez nyilván nem a pillanat műve: a talajok helyreállítása mintegy 10-12 éves folyamatot igényel. A termőföldek degradációja és eróziója olyan mértékű, hogy a mezőgazdaság ökológiai szempontok szerinti átalakítása nem várhat tovább. És pont ezért, akárcsak az ökológiai válság megannyi jelensége kapcsán, itt is előjön a paradigmaváltás kulturális-gazdasági kérdése: egyik oldalon egy csomó hasznos, forintosítható ökoszisztéma-szolgáltatás, másik oldalon a profit és a megszokás, no meg a hiedelmek. Ugyanakkor a 2022-es aszály kárait látva egyre többen beszélnek a talajmegújító művelés szükségességéről, amelynek termésátlagai, illetve az általa (inputanyagok nagyarányú használata nélkül) termelt profitja ma már nem feltétlenül marad el a nagyüzemi gazdaságokban elért mutatóktól.
A módszer hazai elterjedéséről kevés adat áll rendelkezésre, de az USA-ban már 20-30% is lehet a talajkímélő mezőgazdaság aránya. A Talaj = Élet című, szintén kiváló magyar dokumentumfilm jól érzékelteti azonban azt, hogy hazánkban is egyre több cég nyit a talajkímélő művelési módok irányába a mezőgazdaság számos területén, s nyilván az sem mellékes, hogy a Highlights of Hungary nagyköveti díját Berend Ferenc talajmegújító gazdálkodó kapta legutóbb. Ha valakit érdekel ez a roppant izgalmas téma, legjobb, ha követi az Agroökológia Magyarország, illetve a Talajmegújító Mezőgazdaság Facebook oldalát. A Magyarországi Agroökológia Hálózat Egyesület pedig 2023. november 16-18. között Magyarországon szervezi meg az Agroecology Europe Forum-ot.
Agroökológia
Ha már felmerült az agroökológia fogalma, érdemes ennek jelentését is tisztázni, ugyanis az egyszerre egy tudományos irányzat, gyakorlatok összessége, valamint egy társadalmi mozgalom. „Az agroökológia térhódítása az iparosodott mezőgazdaság által okozott problémák válaszaként indult útjára; tudományos alapjai az agronómia, ökológia, társadalomtudományok és közgazdaságtan területein gyökereznek” – áll a mozgalom egyik hazai képviselőjének honlapján. Mindebből az is következik, hogy a szántás nélküli növénytermesztés az agroökológiának csak egyik, bár kétségkívül nagyon fontos eleme. Kulcsfontosságú a talajélet visszaállítása, de a biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások növelése és erősítése egy komplexebb kérdés, amelyben fontos szerepet játszik a (természetalapú megoldásnak számító) agrárerdészet, az állattartás, és persze az egész élelmezési rendszer átalakítása.
A talajpusztulás globális jelenségére hatékony választ adó talajmegújító mezőgazdaság önmagában például nem jelenti a gyomirtószerek mellőzését. Ebben a műfajban is működik ugyanakkor az organikus szemlélet, amely minél kevesebb inputanyagot kíván kijuttatni a földre, a gyomokat állatokkal vagy speciális, mechanikai megoldásokkal próbálja távol tartani.
Az ökológiai válság szempontjából az is kiemelkedően fontos, hogy mélyszántás nélkül a talaj rendkívül nagy mennyiségű szén-dioxid légkörből való kivonására nyújt lehetőséget. Működik az iparból már ismert szén-dioxid-kvóta hasznosításához hasonló rendszer itt is, amely a gazdákat segíti a talajból kivont szén-dioxid arányában kapott kreditek értékesítésében a kvótapiacon.
Úgy tűnik tehát, hogy minden adott a változáshoz. Hogy akkor miért nem terjednek jobban a fent leírt, környezetbarát művelési módok? Ahogy egy civil megszólaló mondja a már idézett, Az agroökológia magyarországi helyzetének és szereplőinek feltérképezése című kötetben: „összességében a társadalmi, gazdasági és pénzügyi rendszerünk versenyképtelenné teszi az agroökológiát, amíg szolidáris alapokra nem helyezzük a gazdaságot." Vagy amíg nem jönnek sorjában olyan aszályos évek, mint a 2022-es…
Írta: Szigeti Ferenc Albert