Az Európai Unió kezdeményezéseiben egyre fontosabb szerep jut a környezeti és fenntarthatósági kérdéseknek. Az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) alapján a biodiverzitás megőrzése és ezzel összefüggésben a leromlott állapotú élőhelyek helyreállítása az éghajlati és társadalmi kihívások kezelésének egyik kulcsfontosságú feladata.
Ennek legfontosabb mozgatórugója az EU 2030-ig szóló Biodiverzitás Stratégiája. A Stratégia a védelemben részesülő területek eddiginél kiterjedtebb európai hálózatának létrehozását célozza, és előirányozza az uniós természet-helyreállítási terv, valamint a biológiai sokféleségre vonatkozó jogszabályok megalkotását.
A természet helyreállításáról szóló törvény biztosítani hivatott, hogy a természetes, biológiai sokféleséggel rendelkező élőhelyek csökkenésének trendje megforduljon. A jogszabálytervezet alapján a tagállamok nemzeti természet-helyreállítási terveket lesznek kötelesek benyújtani, és összességében az EU területének 20%-ára vonatkozóan szükséges az élőhelyek védelmét és helyreállítását célzó vállalásokat tenni.
A természet-helyreállítási törvény tervezetének újszerű eleme, hogy az élőhelyek helyreállításának szükségességével a városi ökoszisztémákkal összefüggésben is foglalkozik. A legfontosabb célkitűzések (2021-es bázisévhez viszonyítva) a következők:
-
A települési zöldfelületek és lombkorona-borítás csökkenésének megállítása 2030-ig
-
Városok zöldfelületének min. 3%-os növekedése 2040-ig, min. 5%-os növekedése 2050-ig
-
10% lombkorona-borítás minden városban és agglomerációban 2050-ig
-
A települési zöldfelületek nettó növekedése a felújítások és új építések során
Ezen a ponton érdemes egyet hátra lépnünk és távolabbról is megvizsgálnunk, hogy miért is ennyire fontosak a városok a biodiverzitási célok elérése szempontjából? Bár a városok természetüknél fogva nagymértékben beépítettek, a városi zöldfelületek segíthetnek hidat képezni a városon kívüli természeti területek közt. A városi zöldterületeket, különösen a kisebb parkokat és az utcai zöld sávokat, azonban gyakran nem a biológiai sokféleséget szem előtt tartva alakítják. Éppen ellenkezőleg, gyakran elvárjuk, hogy ezeken a területeken gondozott gyep és egységes fafajok sorakozzanak. Az utak mentén a kisebb, potenciálisan zöldfelületként hasznosítható területek sokszor teljesen elhanyagoltak.
A városok zöldítésnek megvannak a maga kihívásai, különösen abból a szempontból, hogy a szennyezés és a relatív helyhiány által jellemzett városi környezetben sokat romlanak a frissen telepített növények túlélési esélyei. A zöld átmenetre való felkészüléshez és az éghajlatváltozás mérsékléséhez azonban szükség van a lakosság és a városvezetők gondolkodás-módjának megváltoztatására, hogy fontosnak tartsák a jobb és változatosabb zöldterületek kialakítását lakóhelyeiken (az útszéli fasoroktól a városi erdőkig), valamint a fenntartásukkal kapcsolatos gyakorlatok javítását (pl. a növényvédő szerek használatának mérséklésével vagy a kaszálás csökkentésével).
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a jövő kihívásai messze túlmutatnak a városi zöldfelület gazdálkodás rendszerén. Újra kell gondolnunk például, hogy hogyan építkezünk, hogyan kezeljük a hulladékot, hogyan használjuk a vizet. Ezeken a részterületeken is fontos tervezési és szabályozási feladatok adódnak.
A fenti célok eléréséhez is hozzájáruló egyfajta tervezési eszközként az EU Biodiverzitás Stratégiája a legalább 20 ezer lakosú európai városokat város-zöldítési tervek (Urban Greening Plans) készítésére hívja fel. Ezek a tervek átfogó keretként szolgálhatnak az európai városok zöld átmenet iránti elkötelződéséhez.
Ezt egészíti ki a Zöld Városi Egyezmény (Green City Accord), melynek fókuszában a levegőminőség, a víz, a természet és a biológiai sokféleség, a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság, valamint a zaj áll, mint a város-zöldítési politikák fő fókuszpontjai. A megállapodáshoz csatlakozó városoktól elvárják, hogy a kötelező mutatók teljesítésével javulást érjenek el mindezen területeken. A Zöld Városi Egyezményhez való csatlakozás önkéntes, de az abban való részvétel kézzelfogható hatással lehet a helyi ökoszisztémákra, és demonstrálja az önkormányzat politikai elkötelezettségét a zöld átmenet iránt.
A város-zöldítési tervek elkészítésében segítséget adhat a Bizottság által kiadott útmutató, amely egyelőre előzetes verziójában érhető el. Eszerint a város-zöldítési terveknek az előkészületekkel kell kezdődniük, amelynek fontos része a politikai konszenzus megteremtése, majd ezt követi az akciótervezési szakasz. Végül a terveket végre kell hajtani és nyomon kell követni. Az akcióterveknek nemcsak a konkrét célokra és a fő teljesítménymutatókra kell összpontosítaniuk, hanem a hosszú távú jövőkép megalkotására és kommunikálására is.
Az előkészítés ebben a kontextusban azt jelenti, hogy meg kell teremteni a város-zöldítési terv politikai és intézményi előfeltételeit, azaz a mögöttes politikai konszenzust, valamint a terveket hatékonyan végrehajtó szervezeti struktúrákat és közösségi tervezési folyamatokat. Ezek képezik a város-zöldítési terv alapjait.
Az alapok lefektetése után következik az akciótervezési fázis. Ekkor a közösség tagjaival interaktív módon, a város hosszútávú jövőképéből kiindulva, a jelenlegi helyzet felmérésén keresztül a konkrét célokhoz jutva közösen kell létrehozni a cselekvési terveket. Ebben a szakaszban a kommunikációt is meg kell tervezni. Végül természetesen a cselekvési tervet végre kell hajtani és nyomon kell követni.
Először is, a zöldítésnek nem csak a fák vagy cserjék ültetéséről kell szólnia, bár természetesen ez is fontos. A hangsúlyt a természet minél nagyobb mértékű helyreállítására kell helyezni a városi, magas beépítettségű területeken, oly módon, hogy az egyben szolgálja a helyi lakosok rekreációs igényeit is. Ez túlmutat a szó szoros értelmében vett zöldfelületeken: a város-zöldítési erőfeszítések például a vízgazdálkodásra és a folyópartok helyreállítására is ki kell, hogy terjedjenek.
A helyrehozott vagy újonnan létrehozott zöldterületeket úgy kell kialakítani, hogy azok rugalmasak, változatosak és fenntarthatóak legyenek. Az önkormányzatok például alkalmazhatják az ún. a stockholm modellt, amely a városi fákat strukturált talajba ülteti. A strukturált talaj biztosítja, hogy a városi fáknak legyen tere a növekedéshez. Hasonló fontosságú feladat, hogy a zöldterületeket biodiverzzé kell kell tenni, és a beporzó rovarok védelme érdekében a lehető legkevesebbet kell kaszálni.
A városi terek zöldítését a városok éghajlatváltozással szembeni ellenálló-képességének javítására is fel kell használni. Ez jelentheti zöldterületek létrehozását, amelyek hűtik a városi tereket kánikulák idején, vagy olyan mesterséges vizes élőhelyek kialakítását, amelyek segítenek tárolni és majd hasznosítani a szürkevizet olyan klimatikus viszonyok közt, ahol az egyre szélsőségesebb időjárási események (aszályok és rövid, heves esőzések) vízhiányhoz és árvizekhez vezetnek. Így tehát a vízvisszatartásnak is prioritássá kell válnia.
Annak érdekében, hogy az önkormányzatok jobban megértsék, hogyan lehet ezeknek a kihívásoknak megfelelni, számos tudásmegosztási lehetőség áll rendelkezésre. Uniós források bevonásával pl. az URBACT vagy más INTERREG programok révén lehet nemzetközi tapasztalatcserét folytatni, nemzetközi önkormányzati szövetségek vagy testvérvárosi kapcsolatok révén tanulmányutakon részt venni. Emellett hatalmas potenciál rejlik az önkormányzatok számára a helyi szereplőkkel, pl. iskolákkal, egyetemekkel, helyi kertészetekkel való együttműködésben.
A városoknak nagy felelősségük van a klíma-vészhelyzet leküzdésében, és ezt a felelősséget az uniós jog is egyre inkább elismeri. Ahhoz azonban, hogy tartós, politikailag életképes megoldások szülessenek ezekre a kihívásokra, az európai városfejlesztőknek és a helyi döntéshozóknak egyaránt fel kell ismerniük, hogy a zöldítés nem külső követelmény, hanem a városaink élhetőbbé és társadalmilag igazságosabbá tételének elengedhetetlen eszköze.
Készítette: Merker Iván, Németh Mónika
